NépmesePont – Tatabánya

2018 szeptemberében nyílt meg Bánhidán a NépmesePont. Az első tapasztalatok is azt mutatják, hogy ez a barátságos, otthonosan meleg fantáziavilág gyerekek és felnőttek számára egyaránt a tartalmas és idilli kikapcsolódás helyszínét jelenti.

Az élőszavas mesemondás, a hagyományokra épülő, természetes anyagokból történő tárgyalkotás, a rajzolás, a társasjátékok mind olyan elfoglaltságnak bizonyulnak, amelyek gyorsan feledtetnek minden olyan eszközt, amely akkumulátorral működik.

Általánosan elfogadott tény, hogy azokból a gyerekből, akik rendszeresen hallgatnak mesét, kreatívabb, fantáziadúsabb és érzelmileg stabilabb felnőttek válnak. A mesélés ugyanakkor a szülő-gyermek kapcsolatot is elmélyíti, az érzelmek közlése is könnyebbé válik általa.

A magyar népmesekincs páratlanul gazdag. Segítségével az eredendően történetéhes gyerekek magatartásmintákat sajátíthatnak el, s könnyebben tesznek különbséget jó és rossz között.

A Népmese anyanyelvi kompetenciafejlesztő szerepének erősítése az informális és non-formális tanulásban elnevezésű pályázatnak köszönhetően a város kulturális-közösségi élete új, hagyományokra épülő, ugyanakkor korszerű színtérrel lett gazdagabb: a NépmesePonttal.

Térjenek be minél többször!

 

Kapcsolat:
NépmesePont Tatabánya
2800 Tatabánya, Kossuth Lajos u. 4.
W https://pmh.avertesagoraja.hu
F https://facebook.com/avertesagoraja.hu
Időpontfoglalás és egyéb információ:
E nepmeseponttb@avertesagoraja.hu
T +36 70 234 1784