Árva Bethlen Kata – (Az újrakezdő)

Programok betöltése
  • Ez az program elmúlt.

20170929_12

 

Kocsis István monodrámája – 85 perc

Előadja: Meister Évaa Magyar Művészetért Ex Libris Díjas színművésznő

Az Árva Bethlen Kata – Kocsis István monodrámája – az újrakezdő, korában nagy műveltséggel rendelkező első önéletírónőnkről, gróf Bethlen Katáról szól, aki példát mutat századokon át, hogyan kell egyenes gerinccel megállni, még ha “farkasok” között is.

“Élete másoknak példa és világos tükör” – mondotta fogarasi ravatalánál tudós-lelkésze, Bod Péter.

A drámaíró Kocsis István e viszontagságos élet által az erdélyi magyarság hatalommal szembeni küzdelmének állít emléket.

Meister Éva így vall:

Abban a dél-erdélyi szórvány székely községben születtem, ahol Bethlen Kata is élt, ahol áll a család kastélya, melyben iskola van. Olthévíz a mostani neve, de Bethlen Kata idejében csak Hévíz volt. Oda, abba az iskolába jártam én is kisiskolásként, majd abba a templomba, amit ő építtetett és ahol Bod Péter volt az első lelkész. Foghattam kezembe az általa készített ezüst- és aranyszálas terítőket, melyeket Erdély területén lévő református egyházközségek részére szőtt, varrt a falusi asszonyokkal együtt. Fogarasi születésű  édesapámnak köszönhetően, aki felhívta a figyelmemet még gyerekkoromban, láthattam sírját a fogarasi templomkertben.
A hely szelleme, ahol ez a gerinces, küzdő, konok asszony megfordult, engem is elvarázsolhatott, és úgy érzem: megszólíttattam.

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Tatabányai Csoportja és A Vértes Agorája közös programja.

A belépőjegy ára: 1.500 Ft, Tatabánya Kártyával 1.000 Ft.

Belépőjegyek A Vértes Agorája jegypénztárában, online, valamint az előadás napján a Puskin Művelődési Házban kaphatók.

Erre a rendezvényre utalványt, valamint Cafeteria- és SZÉP Kártyát is elfogadunk.
Bővebb információ

 

A történelmi portál írása Árva Bethlen Katáról.

 

A XX. Keresztény Hét tatabányai programjai ITT találhatók.

2017. szeptember 29.

Részletek

Dátum: 2017.09.29.
Időpont: 18:00 - 19:30
Jegyár: 1000 Ft-tól
Program kategória:
Weboldal: Visit Event Website

Helyszín

Puskin Művelődési Ház

Kossuth Lajos u. 4.
Tatabánya, 2800 Magyarország

+ Google Térkép

Telefon:

06-34/780-020